Saturday, January 13, 2018

Legend of the Blue Sea antik váza sajátkezűleg

Már a tavaly, amikor a sorozatot néztem, elhatároztam, hogy készítek egy olyan vázát. Aztán jegeltem az ötletet, egészen mostanáig. Először is be kellett szereznem egy megfelelő vázát. Zománcozott kerámia vázát találtam, de lehetett volna akár üveg is. 

Íme az eredeti:

Két változatot gondoltam ki a megvalósításhoz: az egyik a kontúrozós átrajzolás, a másik a lakkos transzfer módszere. Az előbbi mellett döntöttem, bár ez nehezebbnek ígérkezett.

Következzék az elkészítés módja lépésről lépésre.


Monday, January 01, 2018

Gimbap Szilveszterre


Tudom, a gimbap elég közönséges ételnek számít Dél-Koreában, amit többnyire uzsonnaként fogyasztanak, de úgy gondoltam, pont megfelel hidegtálként egy svédasztalra. Mivel Szilveszterre készítettem, a receptet kissé módosítottam: marhahús helyett disznóhúst használtam, és savanyúságot nem tettem bele, hogy ne legyen savanyú az új év. Ez utóbbi nem volt kezdettől szándékos, hanem a helyzetből adódott - ugyanis nem kaptam danmudzsit, azaz sárga savanyított retket. Helyette kígyóuborkát tettem bele (nem savanyítottat,  ezt már tudatosan). És ha már savanyú nem került bele, az édeset is kihagytam, azaz nem tettem cukrot a húsra, hogy rákaramelizálódjon sülés közben. Ettől eltekintve az eredmény egész jó lett.